Balatonon nosztalgiáztam

* * *      * * *

Látod apukát, kicsim?  Igen . No, hol van?... Az előbb láttam, de már nem… Nyitom ki a szemem a párbeszédre, amely egy boldogságos arcú nagyi és macifüles úszósapiban, egyébként pucéran álldogáló négyéves között hangzik el…Hol?  Természetesen  a Balaton partján!…

Történt mindez tegnap délelőtt 11 óra tájban Siófok-Balatonszabadi-fürdő árnyas fái alatt. Ma pedig már itthon ülök a gép előtt…most sóhaj…Ügyeink Somogyba szólítottak tegnap…naná, hogy muszáj volt ..”csak egy órára” megállni a régi kedvenc fürdőhelyünkön, nem messze korábbi otthonunktól. Szerettük  Szabadit. Magam is elcsodálkoztam azon, hogy milyen régen nem kívánkoztam vissza…Pedig ...hajaj, mennyit fürödtünk a tó selymes-zöldes vízében nyaranta a három gyerekkel! Most nem hagyjuk ki, döntöttem és úgy is lett.

A változásokról /is/ fogok  írni. Benyomásaim a tóról cirka 7 évnyi szünet után.

Alig vártam hogy a partra érjünk, türelmetlenül rángattam le ruháimat, mint egy szerelmes az első éjszaka előtt (persze, nem csupán az érzelmek, a hőség is fokozta  a lázas sietséget). A part hatalmasra nőtt fái hűvösében még éppen találtunk szabad helyet. Összenéztünk…ebben semmi változás nincs…Be a vízbe…mit mondjak? Elementáris élmény volt…Kb három órányi autózás, stb után  a teljes feloldódás  a Balatonnal…hiába, szükség kell az igazi élvezethez!

Kijőve ledobtam magam a szivacsra és előre örültem,hogy a langy víz hullámai után az álom fog elringatni..de nem így történt.   Pite…pite…májszpite….pite..pite…máááájszpite…hallottam a fejem fölött, majd megláttam az elszántan kerekező fehér egyenruhás asszonyságot, amint edzett altján csemege kukoricát próbált meg értékesíteni a henye  fürdőnép között…Ügyesen lavírozott a pokrócok, matracok között.. Becsuktam a szemem…Pite…pite…mááájszpite…ez nem igaz..gondoltam. Aki megkívánta, már rég túl van a csévén…Felnézve egy másik, de az előzőhöz megszólalásig hasonló figura /de tényleg, még a hangja is/  tolta sétálva bringáját csomagtartója kosarában gúnyosan sárgálló, gőzölgő „májsz”-al megtöltve…Bentről, a víz  felől : pite..pite..májas pite! Három lurkó évődött nagy bátran jó 10 méterről az árussal..na ja..igy könnyű! Na de most már tényleg…aludni fogok.  „Édes, mikor ebédelünk? Drágám, pihenj még, korán van..Édes, hozol nekem egy  ájszkáfét? Igen, drágám…” Mellettünk idősebb úr – anyám erre mondaná azt, hogy stramm férfi – Közelében néhány évtizednyi korkülönbséggel, dekoratív nő,  fürdőrucija halpikkelyszerű, aranycsoda…meg ő maga is…Az úr elégedett. Az úr nyakán vastag aranylánc. A nő is elégedett. Úr el, hogy a közelben megépített strandbárból élete értelmének elhozhassa a jeges reményt…Amitől jobban érzi magát ebédig az aranyhal-nő…Becsukom a szemem..

Trará…traráááá…trarááááá…Mi ez? Anyám…trombitahangra riadok! Naná, hogy egészen éberré váltam! A víz felől jő a harcba hívó hang…A tó partjához nem messze felállított automata vízisípálya (nem tudom egyszerűbben) kezdte meg működését…S, már néhányan a pályán , róják – szerintem – unalmas köreiket, fáradhatatlanul..

Elzsongított a víz, a meleg, a rengeteg napfény..már nem érdekelt Mááájszpite, aranyhalak és kőművesek..kibékültem a világgal..jó itt...sikerült elaludnom..Félálomban hallom: Bianca, óvatosan…még megfázol kicsim..Vanessa, most elmegyünk ebédelni, aztán még visszajövünk…igérem…Zoárd…nem ér, te csalsz…nem nagypapi…9-3-ra vezetek..tényleg…Hol vagyok? Ébredek fel egészen…Hiába… még mindig nem tudom megszokni  a sok különleges nevet, a szülők első nagy ajándákát, melyet a legkülönlegesebb gyereknek adnak (na persze, most gonosz vagyok..hát persze, hogy a legszebb, a legkülönlegesebb, a legokosabb..stb..a saját csemeténk, na de ezt névvel is muszáj megelőlegezni?) No, mindegy.. A Viktorok elharapózását már megszoktam…hiába, lojális népek voltunk mindig…Hoppá..mit hallok? Pannikám vedd fel a bugyidat, megég a popsid! Pannika!  Áh..lehet, hogy rosszul hallottam…

Enni kéne, veti fel párom…nosza derítsük fel a változást e téren is…Hát mit mondjak..Lángos drága ( egy db burgonyásért négyszázat kértek(volna), hekk 390.-/10dkg)…semmi sem változott, súgom..miközben elbódulok a pincérfiú túlzásba hajló dezodor imádatától…Legalább valami kellemes aromájút használna! Étvágyromboló…ezt leszögeztük. Megelőzően nüansznyi bosszúság…Kártyával akartunk fizetni a kifőzdében…nem lehet..menjünk a közeli – újonnan felépített – Galerius fürdőbe, ott találunk ATM-et..Találtunk…Nem működött..Kérdésünkre, hogy hol van a legközelebbi automata, a válasz egészen lehangoló volt: hát bent, Siófokon…Addig? Hát…kitakarítottuk zsebeinket, táskáinkat és ebédeltünk egy babgulyást…aminek színvonala közel járt az ehetetlenséghez…de megettük.Éhesek voltunk és lusták bemenni Siófokra.. Apropó! Galérius…A part mentén –  egészen közel – végig emeletes /Galérius Lakópark!/ húztak fel az elmúlt évek alatt (a folyamat tartós lehet, mert vidám kőművesek söröztek az egyik büfében, hatalmas óriásdaruk árnyékában strandoltunk), ezek tőszomszédságában pedig egy nagyvárosnak is díszére váló méretű élményfürdőt…aminek nem meglepő módon szintén a Galérius nevet adták..Ha hiszitek, ha nem -visszafelé tartva az ebédből - megrökönyödva tapasztaltuk, hogy néhányan fürödtek az élményektől habzó, az útról is jól látható vízben. A tó mellett 30 méterre!  Nem értem.   Parti strandbárnál megszaporáztam lépteimet..Egy "emberi" hang ordítva énekelt, dobhártyám tiltakozott…Visszaértünk. Vízisízők nem fáradtak el, Máájszszpiték fáradhatatlanul küzdöttek kegyeinkért, néha magyarul is, Vanessák édesen aludtak a műanyagkrokodilok és labdák között. Még egy fürdés…maga a menyország a tapasztaltak után. Órámra néztem..( kétszáz km), rövid pihenő, rövid mérleg:

Parton strandbár/ok, Galérius élmények, ócska babgulyás, drága lángos, vizisí-automata, vizibiciklik hadserege(ez régen is volt, no de ennyi???), elkeseredett kukoricaárusok (Mais bitte )mérhetetlen kapzsiság (appartmanházak közvetlenül a parton, a régi zöldterület rovására)..hát ez van…

Ezzel szemben a víz ugyanolyan mint régen volt…finom, selymes-zöld, hívogató, lassan mélyülő, nosztalgikus csoda…fellélegeztem, egész jó mérleg... ha megint erre járok, a vízben, meg az öreg fák alatti pázsitban nem fogok csalódni – remélhetőleg.